A magyar elsősegélynyújtás egyik úttörője Flór Ferenc volt. 1835-ös a „Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás” című könyvében felállította az újraélesztés teendőinek sorrendjét, jelentőséget tulajdonítva az átjárható légutak biztosításának, a befúvásos lélegeztetésnek és a mellkas nyomogatásának. Ajánlja a légutak leszívását, a gégemetszést, az intubációt. Követeli mentőegyesületek felállítását, szervezési tervet dolgoz ki, megadja a mentőláda, a mentőállomások felszerelésének leltárát.
A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1887-ben, dr. Kresz Géza vezetésével kezdi meg működését, mely mindenkinek a nap, és az éj bármely órájában minden díj nélkül nyújtott segítséget. 1926-ban, a BÖME mintájára megalakult helyi mentőegyletek összefogásával létrejött a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME). A II. világháború után, 1948. május 10-én a Népjóléti Minisztérium állami tevékenységgé tette a mentést és államosítással létrehozta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), melynek alapítója és első főigazgatója dr. Orovecz Béla, a BÖME orvosa volt.A magyar mentés történetének egyik legmeghatározóbb alakja Gábor Aurél volt, az Ő nevéhez fűződik a sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása (s maga az elnevezés is) a nevéhez fűződik. Továbbképzéseken, majd az egyetemeken is oktatta az oxyológiai fogalmakat. Részt vett abban a mozgalomban, amely a középkáderekből való mentőtisztképzést az Egészségügyi Főiskolán felsőfokú szinten megszervezte |
mentés:
az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén végzett sürgősségi ellátása, illetve az egészségi állapotának megfelelő legközelebbi egészségügyi szolgáltatóhoz való szállítása és a szállítás közben végzett ellátása.
mentőszállítás:
az a mentőfeladat, amely során a beteget orvos megrendelésére legalább mentőápolói felügyelettel - azonnal, illetve legfeljebb 2 órán belül - feltalálási helyéről egészségügyi intézménybe szállítjuk.
mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás:
az a szállítás, amelynek során - orvosi elrendelés alapján - a beteget orvosi, mentőtiszti vagy mentőápolói, illetve neomatológiai szállítás esetén neomatológiai szakorvosi, illetve gyermek intenzív terápiás szakápolói felügyelet mellett gyógyintézetből gyógyintézetbe szállítjuk.
betegszállítás:
2008. január 1-től a betegszállító szolgáltatók végeznek a 60/2007. (XII. 29.) EüM rendelet (a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításáról) alapján. |